Ezt oly sokan megkérdezték, de hiszen hogy is felejthetném el őket, őket akiket annyira szeretek!

Reggel indultunk Barbival, a másik magyar lánnyal. Repülővel utaztunk egészen Frankfurtig. Eltekinve pár kisebb bakitól szerencsésen sikerült odaérnünk. Mindenki nagyon kedves volt. 70-ed magammal azt a nem csekély célt tűztük ki magunknak hogy javítunk csöppet a helyi világon, és úgy megyünk haza, hogy ott is javíthassunk csöppet rajta, és így az egész világ megjavul :). Ennek jegyében telt ez a két hét. Megpróbáltuk megismerni és megérteni azt a világot ahonnan a többiek jöttek. És ennek a fokozatosan növekvő tudásnak birtokában akartunk javítani csöppet a frankfurtin.

Mintha nem lenne elég különleges emberekkel együttélni a világ legalább 30 országából, még helyi különlegességekkel is találkozhattunk. Én jártam a zsidó közösség központkában, ami állítom őrzöttebb mint itthon a Parlament, kajáltam hajléktalanokkal, amit kifejezetten élveztem, építettem játszóteret, festettem helyi óvodásokkal, ami az egyik kedvencem volt :), na és önkénteskedtem rockkoncerten, ami hát... enyhén szólva nagyon vices volt . :D

Átéltem rengeteg új, különleges dolgot amiket itthon rendes körülmények között biztosan nem tudtam volna, arról nem is beszélve hogy együttélni ennyi különböző emeberrel se valami mindennapos. Ott valahogy nyitotabbá váltak sz emberek. Én pl. olyat is kipróbáltam amit itthon biztosan nem tettem volna (senki ne akarja tudni, hogy mire gondolok) :P.

Sose fogom elfelejteni, amikor az international evening előtt én mivel úgyis ráértem segítettem megcsinálni: a német, az ír, az orosz, az albán, meg még nem is tudom hány féle kaját! És ott nyomorogtunk legalább 30-an a kis konyhában, és olyanokat nevettünk, amekkorákat talán még sose!

Vagy amikor a francia lány megtanította nekem, hogy hogyan kívánjak neki jó éjszakát, és így nem volt annyira honvágya! Aztán megtanultam azt is, számára biztosan állíthatom hogy felejthetetlen kiejtéssel, hogy hogy mondom azt, hogy kedves vagy. Az írásig nem sikerült eljutnom :P. És végül addig jutott a dolog, hogy esténként mi lányok sokan mindenkinek a saját nyelvén kívánhattunk jó éjszakát. :)

És elmondani se tudom mennyire meglepődtem, amikor fogadott bátyókám egyszer csak azt mondja nekem, hogy: Szia! Hogy s mint? :D. Még le is írta a kiskönyvvembe :D

Meg amikor megtanítottam a horvát srácnak a legeslegcsúnyább magyar káromkodást, ami a következő volt: Színes a virág. És aztán büszkén elmondta ezt vagy tíz embernek, de aztán megkérdezte, hogy mit is jelent ez egyébként...

De annyi minden történt, hogy fogalmam sincs hogy hol kéne kezdenem, így inkább nem is zutyulom tovább a dolgot. A lényeg, hogy életem talán két legcsodálatosabb hetét töltöttem kint, rengeteg csodálatos emberrel, akik talán az elején másnak tűntek, de hamar rájöttünk hogy pont olyan egyformák mint mi vagyunk!

Lehet valaki fekete, fehér, amerikai, német, nagy, kicsi, beszélhet franciául, spanyolul vagy akár magyarul is, az egyáltalán nem számít. A tettei számítanak és semmi más! A tettei és hogy miben hisz! És talán pont az a legmásabb, aki a legközelebb lakik és az hasonlít legjobban aki a legmesszebb! Vagy csak én lakom rossz helyen? Na és ha minden jól megy, evvel még nincs vége, hiszen csak rajtunk múlik, hogy mikor lesz vége! És remélem nagyon-nagyon sokszor fogunk még találkozni egymással!

KÖSZÖNÖM EVIME!