|
|
|
• Adó 1%
2011. október 25.
Az UWC Magyarországi Egyesülete ezúton is köszöni támogatóinak a 2011. évi 1%-os felajánlásaikat.
Reméljük 2012-ben is megtisztelnek bizalmukkal! |
|
• Adomány
Az adományozás most egyszerűbb, mint valaha! Kérjük, támogass minket!>>> |
|
• Tagdíjak
A PayPal-on keresztül csupán néhány kattintással fizethetsz tagdíjat. >>> |
|
| • "UWC Bemutatkozás" ismertető letöltése |
|
|
|
|
 |
Nehéz az UWC-sek élete
Stupek Katalin, UWC Mahindra 11-13, India
2011 december
Beszámoló? Rendben, hát persze, meglesz... oké, hová raktam azt a listát... ah, megvan. Szóval akkor nézzük csak... hm. Ez furcsa. Úgy tűnik, már minden lehetséges szabad percemre terveztem valamit. Hmmm... Na, jó, bezsúfolom valahová. Oké. Holnap reggel úszás helyett beszámolóírás.
Hogy az úszás már el lett halasztva matektanulás miatt? Talán a matekot... nem. Nem. Erősnek kell lennem. Tanulni fogok. Gőzerővel. És amikor a sarokba akarom majd hajítani a matekkönyvet, azt fogom ismételgetni: "Az eredmény bekerül a reportba, az eredmény bekerül a reportba, az eredmény..." No pressure, Katalin, you can do it.
You can do it! Bele tudsz ugrani fél hétkor a medencébe (délután se időd, se kedved nem lesz hozzá), képes vagy nyolc és fél perc alatt hajat mosni-zuhanyozni-hajat szárítani-összekapkodni a tankönyveid-fénysebességgel elhagyni a házat, öt perc alatt elrohanni a tanteremig, egyszerre három meetingen részt venni ugyanabban az ebédszünetben, megszervezni tizenöt workshop helyét-idejét-beszerzési listáját-stb., majdnem minden este próbákra járni, társasági életet élni (na nem, mintha ez valami külön erőfeszítés lenne), aludni (ez is elég jól megy), tanulni (ami viszont "vagy sikerül vagy nem"-alapon működik), és végül, de nem utolsósorban: beszámolót írni három bekezdésben arról a négy hónapról, amit összegezni egy blog is kevés. Négy hónap egyszerre nevetségesen kevés és rettentően sok. Nevetségesen kevés, mert ha az időérzékemre hagyatkoznék, még azt hinném, szeptember vége van. Rettentően sok, mert lassan kezdek rájönni, mennyire megváltoztam itt. Egy United World College-ban sikerült megszabadulnom mások elvárásaitól. A "hely", a MUWCI természetesen "rendes" UWC magas elvárásokkal és folyamatosan fenyegető reportokkal, amiket majd az otthoniaknak küldenek, de ugyanakkor nem kényszeríti rá diákjaira a "ha már itt vagy, az a feladatod, hogy tanulj és váltsd meg a világot!"-ideát. Még csak az sem elvárás, hogy változtass valamin magadon kívül.
Let it be. Észrevétlenül, de belopózik a fejünkbe ez a dal, és önkéntelenül is vissza-visszaénekeljük a híres sorokat csak úgy, magunknak, vagy mindenkinek, nagy általánosságban, oda sem figyelve. Mint valami mantra, a MUWCI szellemisége összegeződni látszik ebben az egyetlen dalban, ebben az egyetlen sorban. A college szellemisége egyszerre inspiráló, ösztönző, ugyanakkor nélkülözi a kiélezett verseny embert próbáló feszültségét; éppen elég feszültség szembenézni önmagunkkal, hogy hogyan bírjuk az új, idegen világot, hogy vajon tényleg különleges és egyedülálló, világmegváltásra született diákok vagyunk-e és hogy mihez is kezdünk majd magunkkal. Hosszú folyamat volt eljutni a "gyűlölöm az esőt, minek hagytam ott a legjobb barátaimat meg a kényelmes, jól ismert és sikerekkel kecsegtető életemet"-től a "imádom a napsütést, a barátaim attól még megmaradtak, hogy nagyjából egy fél viág van köztünk, és végre megvan az életcélom"-ig, de azt hiszem, semmi más nem érte még meg ennyire. Mikor idejöttem, kiléptem a megnyugtató otthoni gyerekvilágomból egy új világba, ahol minden lehetséges, és ahol felnőhetek - a saját, és nem mások ambícióihoz.
|
|