UWC Magyarországi Egyesülete

Faliújság

• Adó 1%
2011. október 25.
Az UWC Magyarországi Egyesülete ezúton is köszöni támogatóinak a 2011. évi 1%-os felajánlásaikat.
Reméljük 2012-ben is megtisztelnek bizalmukkal!

• Adomány
Az adományozás most egyszerűbb, mint valaha! Kérjük, támogass minket!>>>

• Tagdíjak
A PayPal-on keresztül csupán néhány kattintással fizethetsz tagdíjat. >>>

• "UWC Bemutatkozás" ismertető letöltése

Nyílt levél a pályázókhoz
Jalkóczi Miklós Márton, AC 09-11
2009. november

Kedves magyar diáktársam, aki azon gondolkodsz, hogy beadd-e pályázatodat az EVIME ösztöndíjfelhívására!

Ne tedd! Mármint ne habozz, hanem vágj bele! Adj egy esélyt magadnak arra, hogy az elkövetkező két évedet a csodák világában töltsd! Mert hidd el nekem, a nagy Oz a csodák összes csodájával elbújhat a mellett az „élménydömping” mellett, amit az UWC bármelyik iskolájában átélhetsz!
Engedd meg, hogy bemutatkozzam: Jalkóczi Miklós Mártonnak hívnak, és pontosan egy évvel ezelőtt a hajdúnánási Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium 10. b osztályos tanulójaként vágtam bele abba a nagy kalandba, amire most téged biztatlak.

Persze, amikor Eszter néni – az osztályfőnököm – behozta of. órára az EVIME pályázati felhívását, még nem tudhattam, hogy egyike leszek annak a három szerencsés diáknak, akik a 2009-2011 közötti két tanévet magyar ösztöndíjasként a United World Colleges valamelyik középiskolájában tölthetik. Földesi Dalma Szingapúrban, Szekeres Zsolti Olaszországban, jómagam pedig az Egyesült Királyságban, Walesben. A walesi Atlantic College egyébként az első UWC-iskola a világon; 1962-ben alapította Kurt Hahn német tudós, azzal a céllal, hogy a világ sok-sok országából érkező fiatal megtapasztalja, milyen békében egymás mellett élni, tanulni, s elhiggye: „Több van benned, mint gondolnád!”

No de ne szaladjunk ennyire előre… Első lépésként be kell adni egy több oldalból álló írásos dokumentumot - a pályázat első fordulójára. Nagyon fontos a beadási határidő betartása, a pályázati anyag pontos összeállítása, kitöltése. Össze kell szedned versenyeredményeidet, szabadidős tevékenységeidet; el kell gondolkodnod, mi érdekel igazán, miért szeretnél külföldön érettségizni; kíváncsiak a véleményedre a sportról, a művészetről, a családról; irányított esszét kell írnod megadott szavak felhasználásával…és persze az angol nyelvtudás sem hátrány! A pályázati anyaggal való foglalkozás közben nagyon érdekes – és valahogy jó móka – volt szembesülni önmagammal: ki a csuda vagyok, és mit is akarok én itt a világtól 16,5 évesen…

Zárt borítékban kell mellékelni az osztályfőnök és egy másik tanárod által írt jellemzést. (Azóta is erősen furdalja az oldalamat a kíváncsiság, mit írhatott rólam az oszifő és az angoltanárnőm.)

Ne feledkezz meg a nevezési díj befizetéséről sem! (Kétezer-párszáz forint). Erről van egy sztorim: amikor ama bizonyos of. óra után levágtattam édesanyámhoz az iskolai könyvtárba (mivelhogy ő ott dolgozik), és elhadartam neki, hogy de máris de azonnal kérje el Eszter nénitől és fénymásolja le a pályázati felhívást, és hogy csak 2200 forint a nevezési díj – ő meg szegény először azt se tudta, hogy eszik-e vagy isszák, amiről én összefüggéstelenül, ám annál lelkesebben hablatyolok – és az összegbe tudott valamennyire belekapaszkodni (meg talán akkortájt vettem először levegőt); mindenesetre nemes egyszerűséggel így reagált: jó, de akkor egy hónapig nem kapsz túrórudit! És vállaltam! Önfeláldozóan! Igaz, hogy ő nem tartotta be a szavát, mert igenis kaptam, sőt – képzeld! – már itt Walesben is, csomagban. Mennyei érzés ezt a fincsi hungarikumot eszegetni, miközben próbálom az agyamba vésni, hogy „intersection, integer, gradient”, vagy éppen Dél-Wales glaciális múltjáról szedegetek össze okos gondolatokat (eszeget – szedeget… ó, ékes-édes anyanyelvünk!)

De már megint előrerohantam… Szóval, a beérkezett pályázatokból a válogató bizottság kiválaszt hatvanat (függetlenül attól, hányan jelentkeznek). Ez a hatvan diák tavasszal egy kötetlen beszélgetésen vesz részt, és ez tényleg szó szerint értendő (hogy kötetlen), mert valóban nem lehet rá készülni. Én azt a tanácsot kaptam, hogy „add önmagad!” és most továbbadom neked, mert bevált! A bizottság tagjai – akik maguk is UWC-s diákok voltak – nyilván tudják, mit figyelnek, mit akarnak megtudni rólad, de hidd el, a feszültséget is nagyszerűen tudják oldani. Emlékszem, én remekül éreztem magam ezen a beszélgetésen, és teljesen „feldobódva” távoztam – kissé futva ugyan, mert a véletlen úgy hozta, hogy éppen az interjú napján - március 21-én - volt a nővérem esküvője, úgyhogy számomra legalább egy dolog tuti volt előzetesen: hogy a csillogó-villogó új öltönyömben fogok feszengeni, és amikor ezért elnézést kértem, a bizottság tagjai nagyon kedvesen elütötték a dolgot, mondván, hogy ők vannak „alulöltözve”.

Aztán - rövid időn belül - kiderül, hogy a hatvan diákból melyik tizenhat az a szerencsés, akik egy csillebérci tábori hétvégén vehetnek részt, s „megküzdhetnek” egymással: kiből válhat a következő tanévtől EVIME-ösztöndíjas, ki válhat a semmihez sem hasonlítható UWC-élmény részesévé.

A táborba egy előzetes feladattal a tarsolyodban érkezel, ott pedig két napig folyamatosan árgus szemek figyelnek; igazából megint csak nem tudhatod, hogy mit – érzésem szerint nem is csak a csoportfeladatok teljesítését, a megoldás megtalálását (ami lehet nincs is); viszont fontos lehet akár egy reggeli közbeni beszélgetés. Tehát itt is azt tanácsolnám: add önmagad! Egyáltalán nem biztos, hogy a leghangosabb, vagy a legokosabb, vagy a legvagányabb gyerek lesz a befutó! És persze, ha nem nyersz, az sem azt jelenti, hogy csúnya, buta, antiszociális, kétbalkezes egyén vagy. Legalábbis a család valami ilyesmi útravalóval engedett el engem Csillebércre: keresnek egy karaktert,egy bizonyosfajta egyéniséget; ha közelíted, az jó, nagyon jó…ha nem , azt is el kell tudni fogadni.
Érdekes az esélyek alakulása: minden évben változó, hány ösztöndíjat ajánl fel Magyarországnak a tizenhárom UWC-iskola (pontosabban eddig kilencben tanulhatott magyar állampolgár). Tehát, akár hét-nyolc helyet kapunk, akár hármat-négyet, mindenképpen a harmadik fordulóba jutott 16 diákból választanak. Vagyis, közel 50 % esélyed is lehet, ha bejutsz az utolsó fordulóba. A tábor időpontjában már lehet tudni, hány felajánlást kapott hazánk, azt is, hogy melyik országba mehetnek a „kiválasztottak”, viszont azt nem te szabod meg, hova utazol győzelmed esetén. Igaz, a tábor végén megkérdezik, és tényleg igyekeznek is figyelembe venni - de hát ki az az őrült, aki nem azt mondaná, hogy mindegy, csak sikerüljön, nem?

Idén – sajnos - csak három UWC-iskolától érkezett felajánlás, így a csillebérci tizenhatok elég nehéz helyzetbe kerültek. (Utólag visszagondolva, eléggé érdekes szituáció volt: mindenki mindenkinek ellenfele – de azért nem ellensége – ugyanakkor bizonyítani kell a barátságot, kialakítani a pozitív csapatszellemet, megmutatni, hogy alkalmas vagy a kollégiumi közösségi életre, ami nem egyszerűen párszáz idegen gyerek összezárása egy helyre, hanem legalább nyolcvan országból, nyolcvan különböző kultúrából érkező fiatalok csoportosulása, vállalkozása a békés egymás mellett élésre, egymás megismerésére.)

Ismétlem – mert szomorú -, hogy ebben az évben csak három teljes ösztöndíjat kapott az EVIME (azért öt-hat az általános). Ha jól tudom, olyan lehetőség is adódik néha, hogy valahányad részben hozzá kellene járulnia az egyesületnek az ösztöndíj összegéhez. Ezt részösztöndíjnak hívják, és a pályázót nem érinti, ő ugyanúgy ingyenes, mint a teljes ösztöndíjasok, viszont az egyesület meg csak anyagi lehetőségeihez mérten „nyújtózkodhat”. Hát ezért lenne nagyon jó, ha több pénze lenne az EVIMÉ-nek, mert akkor nyilván több diákot küldhetne az UWC iskoláiba. Adományok, egy százalék adó… elég vacak dolog kéregetni, de pl. ha a te ösztöndíjad múlna azon, hogy a szüleid, ismerőseid felajánlják-e az adójuk egy százalékát, ugye ész nélkül rábeszélnéd őket? Akár még előre is! (Szerintem mindenképpen meg lehet próbálni!)

Én szilárdan elhatároztam, hogy soha nem fogom elfelejteni, mit köszönhetek az EVIMÉ-nek, és ha lesz belőlem „valaki”, és lehetőségem lesz rá (anyagi) biztosan támogatni fogom ezt a szervezetet abban, hogy minél több diák lehessen részese ennek a csodának, aminek én most részese lehetek itt Walesben.
Hogy az iskola egy XII századi kastély, az nagyszerű dolog. De hogy felmerült a Harry Potter lehetséges helyszíneként, az már „nem semmi”, ugye? /Mint Roxfortban!

Ha a Harry Pottert nem is, az Ironclad című film bizonyos részeit nemrég valóban itt forgatták. Hű, láttátok volna a tíz kamion felszerelést, a kigyúrt, marcona biztonsági embereket, akik persze nem engedtek közel a hírességekhez. Szerepel a filmben pl.Paul Giamatti, Jason Flemyng, Brian Cox, Richard Attenborough, Bob Hoskins… Nem gondoltam volna – honnan is? – hogy egy filmforgatás ennyi macerával jár: locsolták a falakat, műfaleveleket szórtak szét (meg szerte), és a földrajztanár reggeli kávéjának békés szürcsölgetése közben az ablakon kipillantva egy csapat vágtató lótól ijedhetett meg…

De már megint előrerohantam… Szóval egy élménydús balatoni gólyatábor után elrepültem Walesbe, Zsolti Duinóba, Dalma pedig kb két héttel előbb- kissé kalandosan- Szingapúrba. (Nézd meg a blogjukat!) És a mese elkezdődött!

Másnap délelőtt bedobtak minket, újoncokat a mélyvízbe – de szó szerint, mivel úszásfelmérés volt, délután pedig matekfelmérés. Az úszás bronz fokozatra sikerült, a matekpontjaim alapján meg „jogosult” lehettem volna emelt szinten választani ezt a – szívemnek egyáltalán nem kedves – tantárgyat. (Bocs, Varga tanár úr, de ez a nagy veritas!) És naná, hogy nem is választottam, elég nekem a középszint. Aztán a sors úgy hozta, hogy nem is az lett, hanem Studies, amit a nyáron – még otthon – nemes egyszerűséggel (és ma már látom, hogy némi ostobasággal) csak gagyi mateknak tituláltunk – részben a hangalaki szinonimitás alapján. A valóság azonban az, hogy egyáltalán nem gagyi, pl kaptunk már olyan feladatot, amihez a Higher –es évfolyamtársam hozzá se tudott szagolni…Vagy mégis gagyi lenne? Tekintve, hogy eddig két 7-t sikerült beszereznem Asbjorn Damnustól(aki elég szigorú dán ember, és nem túl szívesen osztogatja a heteseket, nehogy elbízzuk magunkat az érettségin, ami hol van még?!)

No de megint túlságosan előreszaladtam… Szóval az úszásfelmérés – gondolom – azért kellett rögtön az első napon, hogy hétvégéig kitalálják, el merjenek-e vinni minket, elsősöket a hagyományos hétvégi túlélőtúrára, ami azért elég erősen kötődik a vízhez. Bár nem kifejezetten mosdási szempontból, úgyhogy a végére a büdösborz-effektust is megtapasztalhatta az, aki nem volt megelégedve az Atlanti-óceán szeptemberi hőmérsékletével Pembrokeshireben! A háromnapos kirándulás csúcspontjaként egy 6 méteres szikláról beugrottunk az óceánba! Csúcsszuper volt, még annak ellenére is, hogy otthon azért a kádba melegebb vizet szoktam engedni magamnak.(Ez nem az a szikla.)

No de a túlélőtúra lényege ugyebár, hogy túléled-e. Túléltük, mind a 173-an, és igazi AC-sként visszatérve a suliba, kezdődhetett a tantárgyak kiválasztása, amihez mindenkitől minden segítséget megkaptunk, mert hamar nyilvánvalóvá vált, hogy amit a nyáron elterveztünk az iskola által kiküldött tájékoztató alapján… háát, valahogy nem áll össze. Szerencsére működésbe lépett a magyar összetartás, - nem véletlenül van az embernek másodévese (=Szakál Ádám), és egy egész kis kolónia magyar tanárokból. Az idei tanév érdekessége még az is, hogy ösztöndíjas ugyan csak jómagam, mégis ketten vagyunk elsőévesek Beleznay Ferivel, akinek az édesapja most került az AC-be matekot tanítani, s egész családjával ideköltözött.(Feri blogját is érdemes megnézned - Feri Walesben - művészi fotókat készít!)

A tantárgyakhoz visszatérve: van hat tantárgycsoport, és mindegyikből kell választanod egyet, illetve a hatodik (művészetek) helyett lehet az előző ötből még egyet, hogy meglegyen a hat. Ehhez képest nekem hét van, mert nagyon szerettem volna spanyol nyelvet is tanulni, de sehogy se tudtuk úgy összehozni a hat kötelező tárgyat, hogy legyen három emelt és három középszintű, ami ugye előírás. (Erről még az otthoniak telefonszámlája is tudna mesélni!)

Szerencsére, végül vettem a bátorságot, és engedélyt kértem hetedik tárgyként fölvenni a spanyolt. Szintén szerencsére – meg is engedték. Jó, hatalmas kőkoppanás… igenám, de ekkor derült ki, hogy a spanyolórám időpontja egybeesik a középszintű matekkal. És akkor itt kanyarodhatunk vissza a fentebb említett sorshoz, ami eldöntötte, hogy matekból a - szintén középszintű, ám jóval könnyebb - Studies szintet kelljen választanom, mert nehogy már lemondjak a nehezen megszerzett spanyoltanulási lehetőségemről a nem éppen kedvelt matek kedvéért!? ( Még egy bocs, Varga tanár úr!)

Ó, a spanyol! Tény, hogy Nedal igen sajátos metodikai elveket vall: csak spanyolul beszél az óráin, első perctől (perctől? pillanattól!) kezdve, ami igen érdekes, mivel azért választottuk a kezdő spanyolt, mert nem volt előismeretünk. Mindegy, lényeg, hogy az első óra után meg tudtam kérdezni spanyolajkú társaimat: Hogy hívnak? Hol laksz? (Legalábbis őszintén remélem, hogy ezeket kérdeztem tőlük...) Ha hiszed, ha nem, Nedal módszere bevált; hihetetlenül gyorsan haladunk. Egyik kedvenc órám!

Hogy milyen tárgyakat vettem fel végül? Íme: emelt szint – angol, történelem, földrajz; középszint – magyar, környezeti rendszerek, spanyol (7. tárgy), matek (Studies) .A matek az egyetlen tárgy, aminek kettőnél több szintje is van, a középen belül a Studies, az emelt felett pedig még van az ún. Further matek, de ezt csak pluszban lehet tanulni, mint pl. Prinz Dani is, aki idén érettségizett (valami szemtelenül magas pontszámra), és szeptembertől már egy amerikai egyetemen bontakoztatja tovább tehetségét. Hajrá Dani!

Azért ne hidd, hogy csak tanulásból meg kötelességteljesítésből áll az UWC-s világ! Csak néhány élménymorzsát ragadnék ki, - a teljesség leghalványabb igénye nélkül:

Szeptemberben az Estate Work keretében vendégünk érkezett, mégpedig a Királyi Botanikus Kert kutatója, aki az AC óriási birtokán gyűjtögette, vizsgálta a növényeket. Elmondta, hogy össze akarják gyűjteni a világon létező összes növény magját – eddig 8 % van meg -, lefagyasztják, így akár ezer évig is eltárolhatóak lesznek. Megtudtuk azt is, hogy Walesben él olyan fa, amiből mindössze tizenöt van a világon. Na mit szólsz?(Biológusok kedvéért: a képen nem az a fa látható)

-Környezetvédelmi konferenciát tartottak nálunk a St. Donat’s Castle-ban; az egyik előadó pl. egy híres aktivista volt, egyike azoknak, akik felmásztak a londoni parlament tetejére, meg betörtek a Heathrow repülőtérre, hogy megpróbálják megakadályozni a kibővítést. Az előadások után este lehetett levelet írni Barack Obamának meg Gordon Brownnak, hogy jöjjenek el a koppenhágai klímaváltozás konferenciára. (Én is írtam, bár nem hiszem hogy ezáltal levelezőpartnerek lettünk a fent említett két úriemberrel.) A Los Angelesből érkezett szobatársam ugyan azt mondta, hogy ő tud olyan e-mail címet, ahol biztosan elolvassák, de nem akartam különcködni. Keesje papája filmrendező – innen lehetnek kapcsolatai a „magasabb körökkel”-, de érdekes módon ez a tény csak valahogy véletlenül derült ki róla, és más sem dicsekszik, hogy kik a szülei. Ha kiderül, persze nem tagadják le, de senki nem akar ilyesmiből előnyt kovácsolni magának. Éljen az UWC-demokrácia!

Az Amnesty International jótékonysági akciója keretében fel lehetett ajánlani a hajunkat (akármilyen rövid haj is megfelelt). Tizennégyen vállaltuk a „kugligolyóbis” image-t – lányok is néhányan! – akik pedig nem merték, - vagy nem akarták - ezt megtenni, 50 penny belépődíj ellenében végignézhették a „fejborotválós műsort”. Nagy tapsot kaptunk, és összesen 300 000 forintnak megfelelő fontot sikerült összegyűjtenünk a szervezetnek. Nagyon jó érzés volt segíteni… a hajam meg már ki is nőtt.

-Képzeld, a cardiffi archeológiai intézet ásatásokat akar kezdeni a suli területén, volt erről egy előadás, segítőket toboroztak, naná, hogy ott a helyem!

-Nemrég nyílt nap volt; én is kalauzoltam egy walesi családot. Kérdezgették, milyen típusú iskolába jártam, hogyan osztom be a szabadidőmet, vannak-e itt rossz tanulók, stb. Érdekelte őket a valley is, a kertészkedés fő helyszíne, így odakísértem őket. Szerencséjük volt, mert megcsodálhatták, amint Ferenc (magyar matektanár) a kisgyerekeivel és Helennel ( francia tanárnő ) éppen almalevet készített. Amúgy a kertészkedés néha egészen fantasztikus helyszíneken zajlik.

A nyílt nap két napig tartott, és persze nemcsak a szomszéd faluból jöttek vendégek, mint otthon, hanem a világ minden tájáról, pl. Nigériából, Kolumbiából, stb. Teli volt az udvar jobbnál jobb kocsikkal, egy-két sportkocsit biztos te is szívesen kipróbáltál volna! Az még hozzátartozik, hogy azért a nem ösztöndíjasokat sem veszik fel válogatás nélkül.

-Meglátogatta iskolánkat Selena Sermeno – egy paraguayi, USA-ban tanító egyetemi tanárnő – akinek fő szakterülete a béketeremtés, a nemzetközi kapcsolatok ápolása. Több napon keresztül tartott előadásokat, foglalkozásokat az érdeklődőknek. Én speciel érdeklődtem.

-Hírességként mindenképpen meg kell említenem Willem-Alexander herceget, aki szintén jelenlétével tüntette ki az AC-t. Rossz nyelvek szerint, ez neki kevésbé volt felemelő érzés, mint nekünk, alázatos alattvalóknak, merthogy amikor Őhercegsége idejárt, bizony-bizony nem járt éppen élen a tanulásban (finoman fogalmazva).Hm.

-Gondolnád-e, milyen kicsi a világ? Egyik iskolatársam Loic Janos Corson Csizmadia, - mauritiusi gyerek. A nagypapája magyar, aki Dél-Afrikába vándorolt, onnan kerültek Mauritiusra. Loic persze egy mukkot sem tud magyarul… azért érdekes, nem?

-Halloween alkalmából Maddie (másodéves lány, Angliából) buszkirándulást szervezett Stonehenge szikláihoz. Sikerült időben feliratkoznom, így megismerhettem a Wiltshire vidéket is egy kicsit. Hogy milyen volt Stonehenge? Király!

-Neked volt már olyan órád, hogy tátott szájjal hallgattad a tanárt? (Nemcsak te, hanem minden jelenlévő diák.) Az történt ugyanis, hogy kicsit mosolyogtunk, amikor Ray – a töritanárunk – bejelentette: az igazgató ellenállhatatlan vágyat érez, hogy nekünk egy töriórát tartson. Az óra után pedig megfordult a kocka: mi érzünk ellenállhatatlan vágyat, hogy máskor is legyen még ilyen óránk vele(=szájtátós).

-Itt az AC-ben – és nyilván a többi UWC-iskolában is – rengeteg projekt közül lehet választani, ha el akarsz utazni valahova. Én szívem szerint a kéthetes Malajzia projektet választanám ( ez csereprogramként működik: innen odamennek, onnan meg idejönnek a diákok egyszerű, nem?). És hol van ez a csereiskola? Na hol?... Borneó szigetén!!! Esőerdők, fűszoknyás emberkék, tenyérnagyságú pókok, kicsit méretesebb gorillák, mesés tengerpartok...!!! Na meg tizennégy órás repülés, átszállás Kuala Lumpurban, védőoltások, palackozott víz… Kb. tíz fő mehet, és tavaly is volt egy csoport, akik túlélték. Remélem, a családom is áldását adja mesés terveimre!

Nem unsz még?... Jó, akkor inkább majd később folytatom beszámolómat a csodák birodalmából. Vagy tudod mit? Jelentkezz mielőbb az EVIME pályázatára, és találkozzunk szeptemberben, hogy megoszthassam veled az UWC-élményt!

Kedves magyar diáktársam, kalandra fel! Szeretnék jövőre a másodévesed lenni!(De már megint előreszaladtam…)

Üdv:
Jalkóczi Miklós Márton UWCAC 09-11

UWC Magyarországi Egyesülete, UWC Magyarország, UWC Hungarian National Committee, Ösztöndíj, UWC, külföldi ösztöndíj, EVIME, United World Colleges, IB, nemzetközi érettségi, pályázt, középiskola, külföldi tanulás, UWC Magyarországi Egyesülete, UWC Magyarország, UWC Hungarian National Committee, Ösztöndíj, UWC, külföldi ösztöndíj, EVIME, United World Colleges, IB, nemzetközi érettségi, pályázt, középiskola, külföldi tanulás, UWC Magyarországi Egyesülete, UWC Magyarország, UWC Hungarian National Committee, Ösztöndíj, UWC, külföldi ösztöndíj, EVIME, United World Colleges, IB, nemzetközi érettségi, pályázt, középiskola, külföldi tanulás